Éljen az életmódváltás!!!

Igaz, hogy még mindig köhögök, de megy az idő egyik nap telik a másik után és ha hagyom eltelni őket, akkor úgy járok, mint idén és tavaly is... csak elhitetem magammal, hogy le fogok fogyni, de igazán túl sokat nem változik a helyzet.... Amióta megszülettek a gyerekeim egyre kevesebb időm van magamra - régen totál sokat ápoltam magam, órákat töltöttem azzal, hogy pakolásokat vagy krémeket próbáltam ki, szépítkeztem, naponta 1-2 órát tornáztam és ugyanennyit gyalogoltam a természetben. És ami a legfontosabb iszonyatos precízen odafigyeltem arra, hogy mit és mennyit eszek. Volt, hogy egy egész éven át nem ettem még csak csokit sem, nem is beszélve a tejtermékekről, húsfélékről, gyorséttermi kajákról, csipszekről, üdítőkről, amiket mind-mind kerültem. Annyi akaraterőm volt, olyan szigorú tudtam lenni magamhoz, mint alig néhányan, reggelente 5 órakor energikusan pattantam ki az ágyból és egésznap jól éreztem magam, tettem a dolgom és boldog voltam.... Ráadásul mindezt 45 kilósan és csinosan....

Most meg? Reggelente arra ébredek, hogy valamelyik gyerekem ordít, mert akar tőlem valamit, általában kakaót vagy bilire menni. Kómásan odavánszorgok, megteszem, amit kér tőlem, mire persze felébred a másik is és megkezdődik a napunk, ami sok-sok hisztivel részükről, könyörgéssel, fenyegetőzéssel, siettetéssel részemről telik. Általában örülhetek, ha félig-meddig jól érzem magam, de egyre gyakoribb, hogy szédülök, nincs egyensúlyérzetem és mégis ezernyi dolog vár rám, ami mind sürget, hogy tegyem már meg végre... Én meg egyre inkább úgy érzem, hogy nem tudok neki eleget tenni.... Olyan, mintha a mesebeli hétfejű sárkánnyal küzdenék, amint valamit sikerül megcsinálnom, lesz helyette 5 másik dolgom... És közben 3-4 oldalról egyszerre követelőznek rajtam, hogy kinek mit kellene még megtennem és miért nem csináltam még meg ezt sem és azt sem. Ja és azt még csak meg sem említettem, hogy magamra nem jut már időm?? Szinte semennyi... Amikor jut, azt úgy lopom, lerogyok valahová egy könyvvel és olvasok egy picit vagy eszek valamit, néha már csak úgy, kikapcsolódásként is, mert legalább amíg eszek, addig talán nyugton hagynak a többiek, meg úgy érzem, hogy talán akkor pihenhetek vagy megérdemlek egy jó falatot, amiért annyi mindent megcsináltam már aznap. Nem eszek ilyenkor sem szörnyűségeket, egy túró rudit, egy-két szelet meggyes rétest de leginkább gyümölcsöt csak...
Vagy talán olyan nagy bűn az, ha én is egyszer-egyszer megeszem azt, ebédre vagy vacsorára, amit minden más normális ember is eszik ebédre vacsorára? Nem tudom, de nálam látszólag ez ellentétes irányban hat mint másoknál. Én hízok a mai normál magyar kajáktól.... Legalábbis normális adagokban.... :((((

Hát ez ellen kell tennem, újra visszaszereznem a régi megfontolt és szigorított viselkedésem, hogy újra önmagam lehessek. Rájöttem, hogy ez ellen csak apró lépésekben tudok előrelépni és hogy minden nap számít és minden falat amit a számba teszek és minden mozgás, amit megtehetek... úgyhogy most meg is fogom tenni.... Bár Murphy törvénye alapján mégsem ma kezdek, mert a melegfront betörés miatt már egyenesen állni is alig tudok, annyira szédülök, edzésre még csak gondolni sem lehet olyan migrénem támadt.... a franc vinné el....